Oldalak

IMÁDSÁG GYÓGYULÁSÉRT

 
Uram, Jézus,
imádlak és hálát adok a hitért, amelyet a keresztségben ajándékoztál nekem.
Te az emberré lett Istenfia vagy, Te a Megváltó Messiás vagy.
Ebben a percben Péterrel akarom mondani: 
'Nem adatott az ég alatt más név, amelyben üdvözülhetnénk.'
Befogadlak, Úrjézus, a szívembe és az életembe:
azt akarom, hogy Te légy föltétlen Ura.
Bocsásd meg bűneimet, ahogy megbocsátottad
az evangéliumi béna ember bűneit.
Tisztíts meg isteni Véreddel!
Lábaid elé helyezem szenvedésem és betegségem.
Gyógyíts meg, Uram, dicsőséges Sebhelyeid ereje által,
Kereszted által, drágalátos Véred által!
Te vagy a Jó Pásztor, én pedig aklod egyik báránya: könyörülj rajtam!
Te az a Jézus vagy, aki azt mondotta: 'Kérjetek és kaptok.'
Uram, Galilea népe eljött, hogy lábaid elé helyezze betegeit, és Te meggyógyítottad őket.
Te mindig ugyanaz vagy, mindig ugyanaz a hatalmad.
Hiszem, hogy meg tudsz gyógyítani engem, mert ugyanúgy együtt érzel velem,
mint azokkal a betegekkel, akikkel találkoztál, mert Te vagy a Feltámadás és az Élet.
Hála, Jézus, mindazért, amit tenni fogsz: elfogadom szereteted rám vonatkozó tervét.
Hiszem, hogy kinyilvánítod számomra dicsőségedet.
Még mielőtt tudnám, hogyan fogsz közbelépni, hálát adok neked és dicsérlek téged. Amen.

Add, hogy újra békére és örömre találjak, annak biztos tudatában,
hogy Te vagy a feltámadás és az élet. Tégy engem a Te feltámadásod,
a bűn és a halál fölött aratott győzelmed, a Te közöttünk lévő,
élő jelenléted hiteles tanújává. Amen.
 
Forrás ~ Internet