Oldalak


SÉRÜLT EMBEREK IMÁJA

Áldott, aki türelmesen meghallgatja nehézkes szavunkat, mert így rájövünk, hogy ha kitartóak vagyunk, meg tudjuk értetni magunkat.
Áldott, aki nem szégyell nyilvánosan mutatkozni velünk, és nem törődik 
a ránk bámuló idegenekkel, mert társaságában mennyei megkönnyebbülés az életünk.
Áldott, aki sohasem siettet, és ezerszer áldott, aki nem veszi ki a munkát a kezünkből, hogy megtegye helyettünk, mert sokszor csak időre és nem segítségre van szükségünk.
Áldott, aki mellettünk áll, amikor valami újba kezdünk, mert számára hibáink eltörpülnek az eredményeink mellett.
Áldott, aki a segítségünket kéri, mert a legnagyobb szükségünk arra van, hogy szükség legyen ránk.
Áldott, aki mindezen cselekedeteivel bizonyítja számunkra, hogy nem a sorvadt izomzatunk, nem a sérült idegrendszerünk tesz minket egyénivé, hanem énünk, melyet ISTEN adott,  és amelyből egyetlen gyöngeség sem von le semmit.
Áldottak mindazok, akik tudják, hogy mi is emberek vagyunk, és nem várják tőlünk,  hogy szentként viselkedjünk, csak azért, mert sérülten születtünk. 
Áldottak mindazok, akik kérés nélkül is megértenek minket.
Áldottak mindazok, akik elfelejtetik testünk tökéletlenségét, és legbensőbb valónkat látják.
Áldottak mindazok, akik teljes embernek látnak, egyedülinek és egésznek, és nem csak egy roncsnak, a Teremtő tévedésének.
Áldottak mindazok, akik olyannak szeretnek, amilyenek vagyunk, és nem gondolnak arra, hogy milyenek lehettünk volna.
És áldottak a barátaink, akiktől függünk, mert ők a mi életünk tartalma és öröme. Amen 

Marjorie Chappell

 
 
IMA AZ EGÉSZSÉGÉRT ÉS A GYÓGYULÁSÉRT!

Tudom, hogy önmagad tökéletes képmására alkottál engem. Kérlek téged Szent Szellem, és Michael Arkangyal segítsetek megismerni és megtapasztalni ezt az egészséget fizikai testemben. Kész vagyok elengedni minden olyan gondolatot és viselkedésformát, ami a betegség és fájdalom illúzióját kelti életre. Tudom, hogy mindenütt jelenvaló vagy, ezért jelen vagy testem minden sejtjében is. Kérlek, segíts, hogy érezzem szeretetedet fizikai testemben, hogy tudjam és érezzem, hogy a karjaidban tartasz. Amen.
 
Forrás ~ Internet


IMA A SZŰZANYÁHOZ A BAJBAJUTOTTAKÉRT
 
Szerető Szűzanyánk! Mindnyájunk Édesanyja!
Tekints anyai tekinteteddel azokra, akik most szenvednek,
Akik most katasztrófák által elvesztették az otthonukat,
Akik most katasztrófák által elvesztették szeretteiket,
Vidd el imáinkat és könyörgéseinket Szent Fiad elé,
Szent Fiad keresztje lábánál fohászkodunk testvéreinkért,
Enyhítsd szenvedésüket, testi és lelki gyötrelmeiket,
Az Irgalom órájában hallgass meg minket, és segíts rajtuk! Amen.


 BETEGEK IMÁJA SZŰZ MÁRIÁHOZ

 Óh irgalmas Szűz Mária Krisztus Jézus szent anyja!
A te oltalmad alá sietek, meg ne vesd szükségem idején
az én hozzád való szívbeli könyörgésemet.
Én mostantól fogva választalak téged az én
pártfogó anyámnak, fogadást tevén előtted:
hogy utolsó órámig szeretni, és híven szolgálni foglak téged.
Főképpen ebben a keserűségekkel teljes képedben
tisztellek téged, mint irgalmasságnak anyját.

Óh boldog Szűz Mária! Aki által a beteg egészséget,
a szomorkodó vigasztalást, az ügyefogyott segedelmet,
a bűnös bocsánatot, az igaz kegyelmet, a haldokló boldog
kimúlást, a megholt örök nyugodalmat talál az Istennél.
Fordítsd reám a te irgalmas szemeidre, és nyerd meg nekem
a zarándok fiadnak ezen kegyelmet, melyért én neked a te
keserves könnyhullatásaidért, és fájdalmaidért könyörgök.

Óh egeknek hatalmas nagy asszonya:
el ne fordítsd kegyelmes orcádat a kérésemtől:
szabadíts meg engem a te méhednek áldott gyümölcséért
a te Jézusodért a jelenlevő szorongatásomból,
mely által súlyosan elnyomattam, azonban
ne az én akaratom legyen meg, hanem szent fiadé.
Engedd végtére mind éltemben, mint mint holtomban
a te anyai kegyességednek kebelén megnyugodnom.
Óh kegyes! Óh édes Szűz Anyám. Amen.

Forrás ~ Internet


IMÁK MŰTÉTRE VÁRÓ BETEGÉRT

IMÁDSÁG MŰTÉT ELŐTT

Atyánk, köszönjük hitünket,
Te mindent tudsz rólunk.
Ismered múltunkat és jelenünket.
Tudod, mit tartogat a jövő.

Akkor is, ha mi nem tudjuk,
elég azt tudnunk,
hogy szeretsz minket.
Csendes bizalommal tesszük
kezünket, életünket kezedbe.

Erősíts minket hitünkben
és segíts megértenünk
örökkévaló szeretetedet,
amely minden értelmet
felülhalad, a mi Urunk,
Jézus Krisztus nevében. Amen.

BETEGÜNK MEGÁLDÁSA

'Gyógyítson meg téged az Úr Jézus Krisztus. 
Járjon közbe érted a Boldogságos Szűz Mária és minden szentek, 
hogy nyerj tökéletes testi-lelki egészséget. 
Áldjon meg téged a mindenható Isten, 
az Atya, a Fiú és a Szentlélek.' Amen.

IMÁDSÁG A BETEGÉRT MŰTÉT ELŐTT

Kérünk, Istenünk, adj betegünknek szenvedéseiben hitet
és reményt, add, hogy testi és lelki fájdalmaiban ne maradjon
magára, tápláld erőddel akkor is, amikor az ő ereje elfogy,
Küldj mellé szerető segítőket, akik vele vannak, megértő,
irgalmas és szerető szívű ápolókat, és orvosokat, akik tudásuk
legjavát adva gyógyítják őt, részesítsd a gondoskodó szeretetet
áldásaiban, rendelj mellé hittel imádkozó támogatókat,
nehéz óráiban ne hagyd magára, fogd a kezét
és segítsd vinni a keresztjét. Amen.

HÁLAIMA A GYÓGYÍTÁSÉRT

Hála, Jézus, mindazért, amit tenni fogsz
elfogadom szereteted rám vonatkozó tervét.
Hiszem, hogy kinyilvánítod számomra dicsőségedet.
Még mielőtt tudnám, hogyan fogsz közbelépni,
hálát adok Neked és dicsérlek Téged.

Add, hogy újra békére és örömre találjak,
annak biztos tudatában,
hogy Te vagy a feltámadás és az élet.
Tégy engem a Te feltámadásod,
a bűn és a halál fölött aratott győzelmed,
a Te közöttünk lévő, élő jelenléted hiteles tanújává. Amen.

Forrás ~ Internet

 IMA A SZENVEDŐKÉRT

Uram, könyörülj azokon, akik fájdalmukat nem tudják legyőzni,
akik szenvedésükben nem tudnak fölegyenesedni,
akik a csapásoktól sújtva mint vakok kénytelenek botorkálni.

Uram segítsd őket, hogy ki tudjanak egyenesedni, állj mellettük,
mint legközelebbi barát, aki tud velük hallgatni, vigasztalni
és keresztet viselni, hogy újból fényt lássanak, a Te fényedet. Amen.

Forrás ~ Internet

 
 
Ó SZŰZANYÁM SZENVEDŐK MENEDÉKE

Ó, Szűzanyánk, 
szenvedők menedéke,
hallgasd meg imáinkat!

Légy öröme és támasza 
a betegeknek, gyöngélkedőknek,
az időseknek és a haldoklóknak.

Mindazoknak pedig,
akik Őket gondozzák 
adj szaktudást és türelmet,
tapintatot és részvétet.

Indítsd Őket, hogy 
Tetteikkel Enyhülést,
Szavaikkal Világosságot,
Szertettükkel pedig 
Támogatást nyújtsanak.

Öntsd Lelkünkbe, 
Uram Lelkedet, a Szeretetet,
a Megtérés és az Önfeláldozás Lelkét,
hogy hatékony segítséget nyújtsunk
Minden Szenvedőnek, 
Akivel utunkon találkozunk. Amen.
 
Forrás ~ Internet
 
 


FOHÁSZ A SZENVEDÉSBEN

 Szűz Mária égi anyám, ó hallgasd meg az én imám,
hozzád szólok benned bízva, szomorúak nagy vigasza.
Sok bánat a földi életem, segíts nekem elviselnem.
Nyújtsd ki mennyből szent kezedet, segíts vinni keresztemet.
Kérjed értem szent fiadat, tudom jól, hogy terád hallgat.
Hogy majd az ő szent nevében köszönthetlek fönt az égben.
Óh hallgasd meg kérésemet, hogy dicsérjem szent nevedet.
És fogadd el az én imám Szűz Mária édes anyám. Amen.

Forrás ~ Internet


FOHÁSZ A BETEGEK ÉDESANYJÁHOZ

Betegek Anyja, Szűz Mária, virrassz
a földkerekség minden betegének ágya mellett!
Azoké mellett, akik ebben az órában
veszítik el eszméletüket és meghalnak.
Akik haláltusájukat vívják,
akiknek nincs semmi reményük a gyógyulásra,
akik fájdalmukban sírnak és jajgatnak,
akiket senki sem ápol, mert nincs rá pénzük,
akik menni szeretnének, de nyugton kell feküdniük,
akiknek pihenni kellene, de a szükség a munkára kényszeríti őket,
akik nyugtalanul hánykolódnak fekhelyükön,
akik a hosszú éjszakákat álmatlanul, nyitott szemmel töltik,
akiket betegség közben még családjuk gondjai is nyomasztanak,
akiknek végleg le kell mondaniuk terveikről,
akik nem hisznek a túlvilágban,
akik Isten ellen zúgolódnak,
akik nem tudják, hogy
Krisztus őértük is szenvedett! Amen.
 
Forrás ~ Internet