Oldalak


 
  'IMA A CSODATÉVŐ SZENTHEZ ~ SZENT PIO ATYÁHOZ'

Szent Pio atya! Te, akinek a nevéhez annyi csoda és csodás gyógyulás fűződik, 
imádkozz érettünk és a betegeinkért!

Szent Pio atya! Te, aki Jézus Szentséges Szívének tisztelője vagy,
imádkozz érettünk és a világ összes bűnéért és a békéért a Földön,
nyerj irgalmat nekünk, bűnösöknek Jézus Szentséges Szíve által!

Szent Pio atya! Te, aki magadon hordoztad Jézus Krisztus öt sebét,
segíts nekünk is hordozni keresztünket, és segíts üdvözülni!

Köszönjük, hogy meghallgattad imáinkat és elviszed Jézus Krisztushoz!

Jézus Szentséges Szíve! Benned bízunk, benned remélünk! Amen.

   IMA PIO ATYÁHOZ BETEGEINKÉRT

Pio atya, kérd meg az Atyát, hogy öntse lelkünkbe azt az együttérzést és szeretetet, amelyet te is éreztél e lelkek iránt, hogy mi is segítségükre lehessünk fájdalmaik megrövidítésében, áldozataink és imáink által.

Pio atya, te jobban szeretted a betegeket, mint önmagadat, mert Jézust láttad bennük. Te, aki az Úr nevében, csodás módon, meggyógyítottad a betegeket, te, aki a testnek az élet, a léleknek
a megújulás reményét adtad vissza.

Könyörögj az Úrhoz, hogy megtapasztalhassák a Szűzanya közbenjárását és a te hatalmas védelmedet, és hogy a testi gyógyulás a lelki gyógyulásba menjen át, azáltal, hogy az Örök Atyának kifejezik hálájukat és dicsőítik Őt. Amen.

Forrás ~ Internet


 IMAKILENCED BETEGEINKÉRT SZENT PIO ATYÁHOZ

Imakilenced - azaz kilenc napos imára - hívjuk kedves betegeikért imádkozó Testvéreinket 'Isten csodatévő szentjéhez' Szent Pio atyához! Pio atya Jézus Szentséges Szívének nagy tisztelőjeként viszi el kéréseinket, irgalomért és kegyelemért fohászkodva betegeink gyógyulásáért kilenc napon át 15 órakor, az 'Irgalom órájában' elmondott imáinkat! Hallgattassanak meg imáink! Amen.

Szent Pio atya! Kérünk vidd imáinkat a Mennyei Atya elé és teljesüljenek kéréseink az Atya szent akarata és érdemeink szerint! Amen.

'Szent Pio atya, kérünk, imádkozd te is velünk kedves imádat!' Amen.

 SZENT PIO ATYA KILENCED ~ JÉZUS SZENT SZÍVÉHEZ ~ BETEGEINK GYÓGYULÁSÁÉRT, AKIKET IMÁINKBAN HORDOZUNK.

1. Jézusom, Te mondtad: 'Kérjetek és kaptok, keressetek
és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek!' Máté 7,7

'Íme, zörgetünk, keresünk és kérjük betegeink gyógyulását.'

Miatyánk, Üdvözlégy, Dicsőség

Ima: Jézusom Szent Szíve, remélek és bízom benned! Amen.

2. Jézusom, Te mondtad: 'Bármit kértek az Atyától a nevemben, megadja nektek.' János 16,23

'Íme, most a nevedben kérjük az Atyától a szentek közbenjárására által a kegyelmet, hogy a betegség keresztjét hordozó testvéreink gyógyulását az Atya akarata szerint.'

Miatyánk, Üdvözlégy, Dicsőség

Ima: Jézusom Szent Szíve, remélek és bízom benned!

3. Jézusom, Te mondád: 'Ég és föld elmúlnak, de az én igéim el nem múlnak.'

'Íme, most szavad csalatkozhatatlanságára támaszkodunk, és kérjük a kegyelmet hogy a betegség keresztjét hordozó testvéreink gyógyulását az Atya akarata szerint.'

Miatyánk, Üdvözlégy, Dicsőség

Ima: Jézusom Szent Szíve, remélek és bízom benned! Amen.

Jézusom Szentséges Szíve, Te nem tudsz részvétlen lenni a szerencsétlen iránt. Légy irgalmas hozzánk, nyomorult bűnösökhöz is! Add meg nekünk Szűz Mária Szeplőtelen Szívének, a Te és a mi gyöngéden szerető Édesanyádnak a közbenjárására a kért kegyelmet! Szent József, Úr Jézus nevelőatyja, könyörögj érettünk!
Amen.

'Szent Pio atya, kérünk, imádkozd te is velünk kedves imádat!' Amen.

Forrás ~ Internet



  IMA A BETEG ÉDESANYÁÉRT

Kezem' imára kulcsolom
A Te neved van ajkamon,
Oh, jó Atyám!
Buzgón Hozzád fohászkodom:
Tekints le rám!

Téged dicsér egész világ,
Te hozzád küld buzgó imát
Mind aki él:
Ember, állat, fű, fa, virág
Tőled remél.

Oh, nézz reám, tekints reám.
Gyógyítsd meg édes jó anyám',
A szenvedőt!
Hallgasd meg buzgó, hő imám',
Oh, tartsd meg őt!
 
Benedek Elek

Forrás ~ Internet