Oldalak


AZ ISTENI GYÓGYÍTÓERŐ ALKALMAZÁSA

 Az Isteni erő rendelkezésre áll mindenkinek, aki a teljes gyógyulásra nyitott és arra törekszik, hogy teste gyógyulását a lelke tisztításán keresztül érje el. A gyógyulást kereső bekapcsolódhat a gyógyító áramlatba és tudatosíthatja magának, hogy ő most a teljes gyógyítás isteni áramlatába került. Ez idő alatt imádkozhat is, vagy elképzelheti, ahogy beragyogja őt a gyógyító krisztusi fény. Ezt mindenhol megteheti, még a munkahelyén is, ha magába száll néhány percre és arra koncentrál, hogy most Krisztus gyógyítja! 

A gyógyításra kedvezően hat a gyógyulást kereső hite, mert aki hisz Krisztus hatalmas gyógyító erejében, az tudatosítja magának, hogy egészséges! Ez azonban nem jelentheti azt, hogy távol tartja magát bizalmi orvosától, éppen ellenkezőleg, úgy az orvosát, mind az általa felírt orvosságokat is helyezze a krisztusi fénybe! A fájdalmak és a súlyos betegségektől való félelem is gyógyítható az aktív hittel, a felismert hibás magatartástól való megszabadulással. Jó, ha az ember keveset beszél a betegségéről, mert így elősegíti a gyógyulást. Mondjon igent az egészségnek!

Forrás ~ Internet